Lora szépséges hajnali szülése

Kedves Olvasóink!

Lora és Rosita – a két mindenórás kismama Lora szülése előtti estén

Lora babái már egy hónapja vannak velünk, itt van hát az ideje, hogy meséljek Nektek az érkezésükről. Lorának csodás vemhessége volt, vidám volt, jókedvű, elégedett, és nagyon kedves. A tavaszi alom után kirobbanó formában volt, ezért is mertünk vele idén mégegy almot vállalni. Lora erős, kitartó, nagyon pozitív energiákat közvetítő norvég erdei (egy igazi, nő, na…). Élveztem, hogy annyira tökéletes ez a vemhesség – Hayley-nél sokat aggódtam amiatt, hogy tudtam sok pici lesz, és iszonyú kánikula volt, Jenny ugye nem akkor szült amikor vártuk ott pedig a felelős döntés, hogy hagyjuk a saját útján menni a dolgokat, illetve, az, hogy csak egy kicsi lesz, hogy el kell utaznunk – szóval azért ott az utolsó néhány hét nagyon stresszes volt, így imádtam, hogy minden olyan idilli volt ezúttal. Lorának nem volt túl nagy hasa, 3, maximum 4 kicsire számítottam ezért. Az orvosi vizsgálat is elmaradt, amikor alkalmas lett volna a doktornő volt szabadságon, ultrahangra nem akartuk vinni, így igazából mindenféle kontroll nélkül, az időpontot persze tudva vártuk a történteket. Dolgunk persze volt elég a Stargate betyárokkal és Unoval, így az idő gyorsan telt. Ettől függetlenül nagyon-nagyon vártuk Lora és a spanyol herceg – Masek – cicáit, hiszen egy teljesen új párosítás, izgalmas volt nagyon, hogy mi sül (akarommondani szül(etik)) ki belőle. Két nagyon szuggesztív, elemi erővel ható cica párosítása… nagyon vártam már, hogy eljöjjön ez a pillanat!

Lora a szülés előtti estén – még a kedvenc fekvőkosárba is bepréselte magát

Ahogy mindig, a várható időpont előtt pár nappal már igyekeztünk csendet, nyugalmat teremteni Lorának, és éjjel is óránként keltem fel, hogy ellenőrizzem a dolgok állását. Szeptember 30-ára vártam a piciket, napközben nem történt semmi. Lora az utolsó napokban rosszul viselte a 9 kicsi rohangálását és őrült játékát, most viszont este befeküdt közéjük a szőnyegre és egyáltalán nem zavarták. Csak feküdt ott az oldalán, elnyúlva, és bár nyitva volt a szeme, látni lehetett, hogy valahol nagyon máshol jár, a körülötte lévő káosz már kívül került, nem zavarja semmi. Ekkor tudtam, hogy elérkezett az idő, hamarosan örülhetünk az apró kis életek érkezésének. Sokáig voltam fent Lorával, már rég mindenki aludt, de mivel a fájások nem indultak el, így valamikor hajnaltájt az alvásra szavaztam – kell még az energia később…  fél óránként keltem, nem is nagyon aludtam el rendesen, inkább már csak reggel felé. Így történhetett meg, hogy míg az ébredésemkor nem volt semmi fejlemény, Lora szépen feküdt a szülőboxban, én pedig mellette az ágyon aludtam, Szabi óvatosan felkeltett, hogy szerinte történt valami, mert kiscicanyávogást hall.
Ugrottam ki az ágyból, és csodálkoztam, hogyan alhattam így el abban a fél órában a következő ébresztő előtt, hogy nem hallottam meg. A cicák persze képesek hang nélkül szülni, de én nagyon éberen szoktam aludni. Nem baj. Lora tapasztalt anyuka, nyilván nélkülem is végig tudja csinálni az egészet… ennek ellenére láttam a szemén, hogy örül nekem.

Lora és a frissen született picik

Gyorsan megnéztem a kis elsőszülöttet, akkor születhetett, épp hogy a burok már nem volt rajta, de a zsinór a méhlepénnyel még igen, Lora akkor kezdte tisztogatni. Éppcsak virradt, nem akartam villanyt kapcsolni, így nem nagyon láttam még akkor, hogy kis kékség, csak hogy sötét. Később szopizni kezdett, akkor konstatáltam, hogy fiú és már jött is a következő apró kis norvég erdei. Körülbelül húsz percenként érkeztek a picik – Lora mindig gyorsan szül – lassan világosodott és láttam, hogy milyen édes-színes kis csapattal állunk szemben. Örültem, hogy lettek kék cicák, mert eddig csak külső fedeztetésből voltak. Sok dolgom nem volt, inkább csak figyelni, hogy a picik száraz részen feküdjenek, cseréltem a törölközőket, nedvszívó pelenkákat Lora alatt, de amennyire csak lehetett békén hagytam.

Lora és az öt pici a szülés után

Pár napos szépségek 🙂

 

 

 

 

 

 

A négy kicsi után azt hittem nem lesz több, de láttam, hogy Lora még nincs kész, a viselkedésén látszott, hogy még nincs vége. Az utolsó kis csodára kicsit többet vártunk, de aztán mire a nap kisütött 5 apró kis norvég erdei szopizott vidáman, a büszke mama pedig elégedetten feküdt. Még néhány órát Lora mellett maradtam, teljesen kicseréltem alatta mindent, kapott enni, inni. Szépséges vasárnap reggel volt, ennél tökéletesebben nem is indulhatott volna a nap.

Azóta az kis apróságok már bölcsisekké váltak, és kezdenek igencsak életesek lenni – így sztorikban és képekben nem lesz hiány! 🙂
Örülök, hogy itt vagytok, hamarosan pótolni fogom az elmúlt hónap képeit itt és a Facebook oldalon is, tartsatok velem. 🙂

Vidám-szép őszi napokat,
Virág

Mi a véleményed a leírtakról?

  1. Sziasztok.
    Érdeklödni szeretnék hogy mikorra várhato a következö alom..és mi ennek az egésznek a menete..cicafoglalás stb..nekünk kettö felnött Main Coon macskánk van,nöstények ivartalanitva..de férjemnek és nekem is nagyon tetszenek a norvég erdei cicák..abban is ki szeretném kérni a véleményteket lehet-e a Main Coon mellé Norvég Erdeit tartani?Várom válaszotokat és elöre is köszönöm.

    Szücs-Rammer Eszter

    • Kedves Eszter!
      Köszönöm az érdeklődésed.
      Jelenleg két alom van Lora és Rosita kicsinyei, mindkét alomban 5-5 picivel.
      A részletekért kérlek adj egy számot és felhívlak, vagy email címet, vagy írj nekünk Facebook oldalunkon üzenetet, vagy emailt: info@nordicverden.hu, vagy jelölj be a privát FB oldalamon ismerősnek (Cziráki Katalin Virág) és ott is tudunk beszélni. Ahogy Neked kényelmesebb. 🙂
      Természetesen tartható együtt Maine Coon-nal a norvég erdei, minden állatot – cicát, kutyát stb. – szeret, rajta biztosan nem fog múlni a jó kapcsolat.

      Várom jelentkezésed, minden szépet,
      Virág

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük