Lora szülése

Kedves Olvasóink!

Ugye emlékeztek még, hogy a Fairy Tale alom érkezése nekünk is meglepetés volt? Na persze nem szüléskor derült ki Lora vemhessége, hanem kb. a vemhesülés után 3 héttel, tehát készültünk aztán a kicsikre és vártuk is őket nagyon. A doktornő amikor nálunk járt csak megerősítette, hogy vemhes – egy golyócskát érzett, de Lora pont előtte evett, nehéz is lett volna alaposan vizsgálni, és felesleges is volt, csak megerősítést szerettünk volna.

Lora jól viselte a vemhességet, hihetetlen étvágya volt. Nem volt nagy pocakja 2-4 babára gondoltam maximum. Lora eddig mindig délelőtt szült, ami nekem nagyon kényelmes, hiszen kipihent vagyok (hahhhaha, na jó ez vicces még magamnak is), van természetes fény, nem alszik a doktor (bár még sosem volt rá szükség), nincs otthon senki, nyugalom van – szóval nagyon tenyésztőbarát. Ehhez képest eljött a 66. nap és nem történ semmi. Lora vígan volt, evett-ivott pihent és már napok óta azt csinálta, hogy Hayley és az ő kölykei mellett feküdt. Gondozgatta őket. Nagyon édes volt és Hayley-t sem zavarta, engem is csak az, hogy a picik tőle is szopizni akartak és ezt nem szerettem volna – nehogy idő előtt beindítsa a szülést vagy bármi egyéb – nem volt ebben tapasztalatom, hogy mi történhet.  De tisztán látszott, hogy Lora ott érzi most jól magát, így aztán hagytam, és sűrűn felügyeltem, hogy mit történik. Ezen felül más nem történt, így halkan tettem a dolgom és sokat nevettem Jenny picikéinek cuki kis dolgain, vagy gyönyörködtem a még apró kis Star Trek bébikben. Délutánra úgy láttam Lora sokat változott, nagyon elmélyült lett – írtam is a doktornőnek, ha a megérzéseim nem csalnak itt még ma szülés lesz. Lett.

Szabi hazajött a munkából, de sürgős vásárolhatnékja volt az OBI-ban, lévén mindenféle építésben és felújításban vagyunk, így mindig van mit… Mondtam menjen csak, mi elleszünk, de ekkor már nem nagyon mertem mozdulni Lora mellől, aki láthatóan azt tervezte, hogy Hayley mellett szüli meg a piciket, pedig a szépen berendezett szülőbox bent várta a szobában.
Szabi kilenc felé ért haza, gondoltam is de jó, végre eszünk valamit – éhes és fáradt voltam nagyon.  Lepakolt és kérdezte, hogy van-e bármi izgalom, mondtam, hogy nincs – de én úgy gondolom nemsokára kezdődni fog, szóval gyorsan együnk valamit. Ahogy ezt kimondtam Lorának fájásai lettek és ugyanebben a pillanatban az egyik kiscica nyújtózott, felkelt és hányt egyet. Remek. Gyors logisztika – enyém a szülő macska Szabié a hányós. Lorát bevittem óvatosan a szobába a boxba – nem örült, valamiért ő sem akart most ott szülni – nem tudom miért, máskor szerették és maguktól mentek be ha jöttek a fájások. Sajnáltam Lorát, de nem akartam a két alom másik pici – köztül 5 már kint rohangálós – és a négy másik nagy között hagyni szülni, főleg úgy, hogy Szabi is nyilván ideges lett attól, hogy a pici hányt és most mi lesz. Míg Lora ült az ajtó előtt a szobában és várta, hogy kiengedem szegényemet Hayley mellé, írtam gyorsan a doktornőnek, hogy: 1. szülünk, 2. van egy hányós cica – mi legyen. Jenny picikéi ekkor kezdtek enni. Néha a szilárd kajára való átálláskor előfordul hányás, de mivel sosem tudhatod, hogy nem betegség jele-e, és mi van, ha nem egy hányás volt, hanem jön majd utána több is… ráadásul már késő este van és én nem fogok tudni a picire figyelni Lora szülése miatt és egészen picike állatról van szó – no ilyenkor jobb döntés a doktor. Megegyeztünk vele, hogy Szabi beviszi a rendelőbe inkább a picit, nem akarjuk, hogy az amúgy is nyugtalan Lora – aki érezte a feszültséget, plusz nem szülhetett ott ahol akart… – még zaklatottabb legyen, hogy jön is hozzánk valaki. Nincs messze a rendelő, ki-beszállással együtt 10 perc. Szabi elindult a picivel – én vártam Lorával. Igyekeztem nyugodt maradni – azt hiszem sikerült is. Minden új, vagy hirtelen adódü helyzetben a cicák mellett lévő embernek a legfontosabb az, hogy nyugodt tudjon maradni, mert úgy tud csak ésszerű döntéseket hozni és a macskának fontos, hogy érezze nincs semmi baj, és hogy határozott és szerető légkör veszi körül. Ez néha nem könnyű, de nagyon fontos, és azt hiszem én ezt a képességemet elég magas szintre fejlesztettem már.

Lorát közben beimádkoztam a boxba, félhomály… minden ami kell. Jöttek is sorra a fájások – de baba az egy sem. Lora nagyon könnyen szokott szülni – akár hat kicsit is hipp-hopp, így meglepő volt a dolog, dehát nincs két egyforma szülés. Hallottam, hogy Szabi megjött a kicsivel – így ráírtam messengeren, hogy csendben legyen, ne jöjjön be és úgy egyáltalán ne történjen semmi zavaró kint. (Áldott jó modern kori technika, ugye, amikor messengeren beszélgetünk egymással az ajtó két oldalán… :D)

Lora tolt, kínlódott, és amit még soha nem láttam egy szülésnél sem – felállt, felült, mindenféle testhelyzetet felvett. Nagyon drukkoltam neki és majd egy óra után megérkezett a kis elsőszülött valami olyan csodás mintával és színnel, hogy csak ámultam. Láttam mérés nélkül is, hogy nagyon szép nagy baba – nem véletlen, hogy nem volt könnyű az útja. Pont ekkor írt a doktornő is, hogy elnézést, már ágyban volt mikor kerestük mert nagyon nehéz és fárasztó napja volt, korán lefeküdt, és ne haragudjunk, hogy nem volt olyan lelkes – amiből én semmit nem vettem észre. Ugyanolyan készséges volt, kedves és segítőkész mint bármikor. (Szeretnék olyan lenni, mint ő….) Írtam neki, hogy minden ok, a hányós pici  jól van, alszik, mi pedig bent szülünk, és egy pici – ha nehezen is, de már megszületett. Azt írta menni fog, és drukkol. Nem is zavartam tovább, pedig általában ilyenkor írok neki ha újabb pici érkezik, vagy ha úgy gondolom vége a szülésnek. De a szülés hosszú volt és továbbra is nagyon nehezen, sokszori fájássorozatra jöttek csak a picik és sok idő telt el a születésük között. Lora nagyon ügyes volt, mindenféle technikát bevetett és megérkezett Flóra, majd méghosszasabb várakozásra a Fülöp is. Hatalmas volt mind a három és csodaszép.

A 3 pici után azt gondoltam jön mégegy, mert Lorán nem látszott a szokásos megkönnyebbülés és elégedettség – utólag tudom azért, mert annyira fáradt volt. Le sem tisztogatta magát, csak pihegett, lihegett, rendezte a kicsiket. Sokáig ültem ott, fájt mindenem, az éhséget már nem is éreztem, Szabi réges-régen aludt. Csak mi voltunk. A saját kis nyűgeink meg fájdalmunk és a közös örömünk, amit a picik érkezése jelentett. Hát itt vagytok Ti, kis meglepetés babák… Isten hozott Benneteket, hosszú és boldog életetek legyen a mi világunkban. Eltelt még egy-két óra – hajnalodott, mire úgy döntöttem itt kiscica már nem lesz és elkezdtem a pakolást, Lora alatt is rendbe tettem a terepet, beáztattam a véres cuccokat, valamit ettem – a jó ég tudja mit, ami a kezem ügyébe került és eldőltem mielőtt enni kéne adni a többieknek, hogy kicsit kinyújtóztassam magam.

Ekkor írt Eszter, hogy mi a baj, hogy nem jelentkeztem? Válaszoltam, hogy nem akartam zavarni, de így meg azért kelt fel, hogy miért nem írok. ÍGy akarjon jót az ember, na… 😀 Reggel lett – normál embernek szépen pirkadó hajnal – felkeltem tehát és (alvás nélkül – hogy is máshogy? 🙂 ) csináltam a reggeli rutint. Lora jól volt, a kicsik szépen szopiztak, már most kereknek és daginak látszottak és odáig voltam a színükért, mintájukért. El kellett ugranom néhány órára, de tudtam, hogy Lora úgysem csinál mást, mint a picikkel van – eszik-iszik maximum. Dél előtt már otthon is voltam. Minden rendben volt, az előző esti hányós vígan evett és szaladgált, Lora büszkén etette a kicsiket. Helyreállt a világ rendje. A házunké sajnos magától nem, így szépen nekiláttam takarítani, főzni, mosni, és vártam Esztert, hogy nézze meg Lorát és a piciket.

Nincs is tökéletesebb amúgy, mint egy kávéval ülni a frissen születettek boxa előtt, és gyönyörködni az új életek érkezésében, közben hálát adni annak,  hogy újra minden simán ment, hogy van minek örülnünk és hálásnak lennünk.

Jó, hogy itt vagytok velünk, legyen csodás napotok!!!

Ölelésem,
Virág