Hayley szépséges reggeli szülése

Kedves Olvasóim!

Csodás idő van kint, kéne kicsit dolgozni a kertben, de elhatároztam, hogy amilyen gyorsan csak tudom, leírom Nektek Hayley szülésének történetét, mert tudom, hogy sokan várjátok már.
Hayley öt éves lesz ősszel, és ez a mostani a negyedik alom tőle. Eddig mindegyik alom nagyon különbözött egymástól, teljesen más kicsiket kaptunk például az első Masek-os párosítással, mint a másodikkal, és most láthatjuk majd, hogy mennyire fognak különbözni a kis jövevények a tavaly előtti Stargate alomtól.

Hayley színe nagy kedvencünk, igazi vadas norvég erdei szín, ha a norvég erdőkben lakó erdei macskára gondolok, akkor talán ez a szín, amit látok magam előtt. Ebből a párosításból – Jaimevel – csak Hayley színű fiúk és fekete tortie lányok születhettek, így a színek tekintetében nagy meglepetésre nem számítottunk, persze a minták és a tortie lányok vörösei sok változatosságot és meglepetést tudnak hozni. Itt volt egy nagyobb is, hogy mi az, a végére az is kiderül.

Hayley-t három napig pároztattam Jaime-vel, de közben volt egy nap szünet, és így kétséges volt, hogy mikor jönnek a kicsik (amúgy is kétséges, hiszen a vemhesség átlagos ideje elég tág: 62-72 nap között van), én valahogy mégis teljesen biztos voltam a hétfőben. Nem tudom miért, de annyira biztos voltam benne, hogy a szokásos éjjeli ébresztőket sem kezdtem el a 63. nap után. Csak annyit csináltam, ha valamiért úgyis felkeltem éjjel – ami azért 3-4-szer előfordul, akkor megnéztem Hayley-t.
Szépséges kismamánk az utolsó pár napot szinte kivétel nélkül az ebédlőasztalon töltötte, amúgy is kedvelt helye, de most szinte eltávolíthatatlan volt onnét, csak néhány családi étkezés alkalmával tettük le, amúgy senkit nem zavar, hogy ott fekszik. Nem eszik, nem iszik bele semmibe, csak fekszik ott, maximum a mancsát teszi rád. Akkor miért ne? Elfér.

Vasárnap már kimondottan keveset mozgott és kezdett befelé figyelő lenni. Az egész házat kitakarítottam még szombaton, hogy viszonylagos rend fogadja itthon a kicsiket. (Persze ettől nem lesz hétfőre szuper-rend, a takarítás mindennapos, de próbáltam tényleg rendet teremteni körülöttünk, mert ez nekem mindenfajta koncentrációhoz nagyon fontos. Egyszerűen nem tudok addig jól dolgozni semmin, amíg nincs rend körülöttem. Olyan ez mint a hajam összefogása, ha gondolkodni akarok valamin, akkor az első lépés, hogy felgumizom a hajam, mert ettől – anno megmondta a gimis osztályfőnököm – rendeződnek a gondolataim. És tényleg. Ettől függetlenül mikor hétfőn reggel felkeltem, úgy éreztem túl nagy a káosz körülöttem. Valójában még alhattam volna – nem kell már rohannom sehová, és senki nem kéri számon, mikor kelek fel, de tudtam, hogy ma sok lesz a dolog, és időben el akartam néhányat végezni még szülés előtt. Hayley az egész éjjelt a szobánkban töltötte, a szülőbox tetején aludt. Ahogy felnéztem, láttam, hogy nagyon elmélyült, megvizsgáltam közelebbről, és láttam, hogy barnás váladék jön belőle. No… mondtam. Úgy. És hagytam. Gyorsan nekiláttam a reggeli dolgoknak, először enni adtam a cicáknak, elővettem a kutyák nyers húsát a fagyasztóból, forró vízbe tettem, hogy mielőbb felolvadjon. Hayley kijött enni, majd kis ténfergés után felfeküdt az ebédlőasztalra. Gyorsan kialmoltam a szobában lévő alomtálcát, és felporszívóztam. A többi dolgot már hétvégén bekészítettem, de azért ellenőriztem, hogy mindennel megvagyok-e: törölközők, törlő kendők, papír törlő, olló, feltöltött kislámpa, telefon, jegyzetfüzet, toll és még néhány dolog. Hoppá, a mérleg – jutott eszembe – gyorsan azt is elővettem.

Közben a lányok sürögtek forogtak, indultak a suliba, Szabi munkába. Nem nagyon szóltam – amúgy sem szoktam, főleg reggel, de különösen másra figyelő lehettem, mert Szabi meg is kérdezte: Mi a baj?  Semmi-semmi! – feleltem, csak menjetek. Mielőbb nyugit akartam és gyorsan még elvégezni néhány dolgot. Beraktam a mosógépet, a megetettem a kutyákat, elkezdtem kipakolni a mosogatógépből, és közben felraktam egy kávét. Mindenképpen meg akartam inni a kávét szülés előtt. Letelepedtem vele a kedvenc kávézó helyemre, onnét Hayley-t is láttam. De fél perc után elment egy másik helyre – így én is helyet változtattam. Láttam, hogy kicsit nyugtalan és barnás foltok jelzik, merre is feküdt. Befeküdt a küszöbre, és megláttam rajta az első fájásnak látszó nyújtózást. Ettől a szülés még várathatna magára – akár napokat is, de én tudtam, hogy eljött az idő.
Villámgyors fertőtlenítő kézmosás után bevittem a kávém a szobába, odakészítettem egy nagypárnát a box elé, kiraktam bentről Rosit és Jenny-t, és becsuktam az ajtót. Hayley jött-ment a szobába, bement a wc-be, kijött, lefeküdt, felkelt. Valójában ki akart menni – nem tudom merre szeretett volna szülni, de sajnos ezt most nem igazán tudtam figyelembe venni, tekintve, hogy minden ide volt bekészítve, és ez a legnyugisabb hely.
Közben bent a fiúk méltatlankodtak a szobájukban, mivel rájuk nem volt sok időm reggel – gyors kaja osztás és egy kis simogatás, megszokták, hogy ennél azért többet vagyunk együtt reggel. Kortyoltam a kávét, forró volt még nagyon, és figyeltem csendben.
Hayley nem akart a boxban maradni, a küszöbön indultak el a tolófájások. Semmi baj. Fogtam egy törölközőt és közelebb ültem hozzá. Hayley a sokadik fájásra ülő helyzetben tolta ki az első kicsit, a burok magától szét is szakadt, viszont elkezdett körbe forogni, miközben a pici még bent volt, így a törölközővel tartottam a kilógó apróságot, míg Hayley megtalálja a helyét, nehogy nekicsapódjon valaminek. Akár el is vághattam volna a köldökzsinórt, de én jobb szeretem, ha maguktól működnek a dolgok. Hayley szépen le is feküdt és a következő nyomással megszületett a lepény is.

Elkezdte tisztogatni a kicsit, és amikor már majdnem készen volt, átraktam a kis norvég erdeit a boxba, mert tudtam, hogy úgyis utána jön (két lépés távolságra volt), és nem nekem kell akkor beleerőszakolni, ha meg már benne van és ott a kicsi, többet úgysem akar kijönni és másik helyet keresni. Jó elgondolás volt –  így is történt. Az első kicsi 7.53-kor született. Fiú. Írtam Eszternek (az orvosunk), hogy itt az első kicsi – tudja, hogy szülés van, és be tudja ütemezni a látogatásunkat a napjába, illetve álljon készen, ha ne adj Isten valami segítség kéne. Eddig nem kellett, de nekem is megnyugtató, ha tudja, hogy szülés zajlik. És szerintem neki is. Ahogy elrendezkedett Hayley a boxban és megtisztogatta a picit, máris jöttek az újabb fájások, és néhány perc után itt volt a következő kis norvég erdei, akinek még csak a fejét láttam, de már tudtam, hogy lány, hiszen ott árulkodott a fején a vörös folt. Vele is minden rendben volt, felírtam az érezés adatait. Tiszta törölközőt terítettem alájuk, amennyire tudtam, kezet töröltem.

Épp arra gondoltam megiszom a kávét, amikor újra kezdődtek a fájások. Az első két pici még nem kezdett el szopni, Hayley nyalogatta őket, ők meg csak belebújtak a szőrébe és pihentek. Fárasztó dolog a születés, nemcsak a mamának, a kiscicának éppúgy. A következő pici is gyorsan meglett, Hayley elrágta a köldökzsinórt, megette a lepényt. Én felírtam az adatokat, és megmértem az első kettő picit, ha már nem szopiznak – utána úgysem szívesen vettem volna el őket a mamától. A harmadikról meg voltam győződve, hogy fiú, mert nem láttam benne vöröset – ellenben láttam egy aprócska fehér farkincavéget, ami fura, hiszen ebben a párosításban nem jelenhetne meg a fehér szín – és eddig nem is jelent meg. Hayley a picikkel volt elfoglalva – én közben csináltam néhány képet és videót (már az elejétől) – majd pihent, gondoltam, addig csendben válaszolok pár elmaradt üzenetre, email-re és megiszom a kávém, ami rég kihűlt. Megírtam Eszternek hol tartunk,aztán csak hanyatt feküdtem a box mellett és vártam. Majd egy óra múlva jöttek a következő fájások, amikor is egy kislány érkezett hozzánk, akinek majdnem a fele arca vörös volt – régóta vágyom amúgy egy ilyen cicára… – a másik fele fekete és sok vöröset láttam a testén is, elbűvölő volt, sokáig nézegettem. A picik közben szopizni kezdtek. Még a szülés első felében kicsit levágtam a szőrt Hayley hasán, mert túl sűrű és hosszú volt, és a kicsik nem találták meg olyan könnyen az emlőket. Ezt néha megteszem, de legtöbbször nem, mert előbb-utóbb boldogulnak. Nem jó túlzottan megkönnyíteni mindent, kell a küzdelem ember- és állatgyereknek egyaránt.

Kicsit rendet csináltam, tiszta törölközőt tettem, ne feküdjenek a véres magzatvízben – bár ilyen kutya pelus van alattuk ilyenkor és az nagyon jól felszív mindent – de akkor is. Aztán vártam. Egyértelműen öt kicsire számítottam, az utolsó napokban úgy éreztem egyik oldalon három, a másikon kettő kis norvég erdei cica van – de akár tévedhettem is volna. Háromnegyed óra után érkezett meg az ötödik baba, és nagyon rúgkapált az összes lábával még bent a burokban, és láttam, hogy talán a legnagyobb az összes között. Fiú. Érdekes, hogy miután kijutott a burokból, már teljesen nyugodtan pihent. Van aki nyávog ilyenkor, vagy tátog, mocorog, de szinte kivétel nélkül a születés után pihennek pár percet. Sokszor az anyamacska is visszafekszik az újdonsült pici pedig ott piheg a bozontos farka alatt a melegben, és együtt várjuk a lepény születését. Amint megtörtént, Hayley újra megette amit meg kellett, majd letisztogatta a picit.

Írtam Eszternek, hogy megvan mind az öt, nem számítok már többre. Azért mellette maradtam még két órát. Figyeltem a kicsiket, megmértem akiket előtte még nem, nézegettem hogy száradnak. Óvatosan áttapogattam Hayley-t, nem éreztem benne több picit, de én ilyenkor inkább csak átsimogatom, nem akarom és nem is merném a hasát megnyomni. Adtam Hayley-nek enni, inni – készségesen fogadta, feljebb vettem a fűtést – 22 fok, jó ég, majd megsültem, így néha kimentem a nappaliba, ahol nyitva volt az ablak – már egész nap nyitva van – és kellemes 15 fok járta át a házat. Letelt az általam gondolt megfigyelési idő, lehoztam egy szőrmét és kivettem az összes nedves-véres cuccot a picik és Hayley alól. Ahogy nézegettem a száradó piciket, láttam, hogy a fényen a kis középsőben vöröses árnyalatok tűnnek fel. Közelebbről megvizsgáltam, és láttam – nicsak, Ő is kislány. A nemeket nem ellenőriztem külön szüléskor, a színek alapján döntöttem főleg.

Eszter írta, hogy este jön. Nekem addig még számtalan dolgom volt, azt sem tudtam minek álljak neki, beáztattam a véres törölközőket és folytattam a dolgokat ott, ahol reggel abbahagytam. Közben megjöttek a lányok és Pankával be kellett mennem a városba egy castingra, addig Virág marad a kicsikkel  – később Szabi is megjött.
Hazafelé tartottunk Pankával már, amikor írt a szomszédasszonyom, hogy túl sok bolognait csinált vacsorára, átvállalunk-e belőle. No, a lehető legjobbkor jött, mert főzni végképp nem volt időm, és tudtam, hogy még Eszter is érkezik. Hála és köszönet innét is a finom vacsoráért!!

Tettem a szokásos esti teendőket tarkítva az elmaradt napközbeni teendőkkel, közben figyeltem a kicsikre, és éreztem, hogy borzasztóan fáradt vagyok, a fejem is – még mindig a karácsony előtti agyrázkódás következményeként – iszonyúan fájni kezdett. Azt hittem menten lefekszem, és csináljon mindenki amit akar. De hát ezt nem lehet… Nem mondom, hogy nagyon produktív voltam. Eszter tíz óra felé érkezett – uh, jó hosszú napja volt neki is, szóval el is szégyelltem magam, hogy még én vagyok fáradt…

Először megvizsgálta Lorát, és megerősítette, amit már gondoltam: vemhes. Öröm-béke-bódottág. Utána bementünk a picikhez. Hayley egy tündér, mindent hagy, lázmérést, vizsgálatot, picik vizsgálatát… Nagyon türelmes és iszonyú okos cica! Mindenkivel minden rendben volt, még kicsit beszélgettünk Eszterrel majd útnak indult. Megegyeztünk, hogy, akkor egy hét múlva ugyanekkor, ugyanitt. 🙂

Szabi eközben fent festette a falat – nem szokott itthon ő sem soha unatkozni, de aztán csak lejött és valahogy 11 után kinyitottunk egy üveg bort, amit az egyik kedves gazdijelölt hozott látogatásakor. Már az üveg is csodás volt, vidám, a bor finom – ittunk egy pohárral Hayley és a picik egészségére, beszélgettünk kicsit, aztán aludni tértünk.

Az éjszaka nem volt túl nyugodt, a kicsik elég sokat nyekeregtek, ilyenkor felkelek, és megszámolom – néha cska kézzel, ha nem látok ki a fejemből -, hogy minden apróság ott van-e a mama mellett, nem feküdt-e rá és így tovább. Hayley-t is meg kellett etetni – ilyenkor nem akarnak kijönni a boxból  semmi miatt. Nagyon keveset aludtam összességében, majdnem fáradtabban keltem, mint ahogy lefeküdtem, de nagyon örültem, hogy ilyen gyors és könnyű szülés volt, hogy minden rendben, hogy mindenki szopizik, és hálát adtam mindennek a felkelő napnál, mielőtt az újabb napi teendőkbe kezdtem volna, hiszen nem lehetünk elég hálásak azért ami van, ami adatott, amiért megdolgoztunk, amiben elfáradtunk, amiért megpihentünk. Hogy élünk, és az élet szép. Hogy tavasz van, hogy új életek születnek, új ígéretek és új álmok válnak valóra.

Jó, hogy mindebben velünk vagytok, köszönjük Nektek!
Csodálatos tavaszt kívánok, és remélem velünk maradtok mindvégig, ahogy a kis apró norvég erdei cicák felcseperednek, izgultok velünk az újabb érkezőknél.

Ölelésem,
Virág