Kiana első, csodás szülése – a legszínesebb Nordic Verden alom érkezése

Kedves Olvasóm!

Azt mondják, a rossz dolgok után jók jönnek. Ebben nem vagyok teljesen biztos. Elmélkedtem, hogy írjak-e most a rosszról, de úgy gondoltam időrendben haladok, és legalább örülök annak, ami tényleg olyan jól ment. Mert ha valami jól ment, hát akkor az Kiana első szülése volt.

Őszintén szólva egy picit izgultam, Kianának nagy hasa volt, ráadásul elég öntörvényű is tud lenni (crazy tortie, tartja a mondás, ugye…), és első szülés is, nem ismertük egymást még ilyen oldalról, fáradt is voltam. Vivát kiköltöztettem a szülőszobából egy másik szobába, és több helyet is előkészítettem Kianának, legyen alternatívája, ha a kijelölt szülőszoba mégsem tetszik.

Kiana sosem rajongott a nálunk lévő kiscicákért, hogy finoman fogalmazzak. Nem bántotta őket, de látszott rajra, hogy hercegnői pozíciójában erősen zavart kelt a kis mitugrász, vadászó, csintalan lények sokasága. Fenséges tartással vonult el mellettük, ha közel jöttek elég volt egy nézés, hogy a picik tudják – jobb lesz távolabb menni. A vemhesség utolsó hetében viszont minden megváltozott. Kiana kedves lett, anyáskodó, türelmes, óvó-féltő. Különösen szeretett a kennelben feküdni az apróságokkal, az utolsó napokon pedig szinte 24 órában körbevették a kicsik. Érdekes megfigyelni ezeket a változásokat az anyamacskákon, akik mindaddig örülnek a másik kicsik és felnőttek társaságának, míg az első néhány kiscica meg nem érkezik.

Kiana a vemhességet is példásan viselte, az utolsó napokban persze sokat feküdt, készülődött, de teljesen nyugodt és kiegyensúlyozott volt. Ennek örültem, de jól is jött, hiszen iszonyú fáradt voltam. Ez volt zsinórban a hatodik alom a tenyészetben, úgy, hogy még a legelső alom egy része is nálunk volt, hiszen főként lányok voltak benne, nekik meg meg kellett még várni a varratszedést, hogy aztán az új családjukhoz költözhessenek. Így aztán történelmi pillanat, ami előtte még nem volt, és titkon kicsit remélem, hogy többször nem is lesz, hogy pillanatkon belül hat alomnyi norvég erdei macska tanyázott vidáman a Nordic Verdenben. Hogy én mennyire voltam vidám, na az már más kérdés, de tulajdonképpen az iszonyú fáradtságon kívül más baj nem volt – ami áldott állapot, ha ennyi négylábú vesz körül.

Eljött a nagy nap, legalábbis én annak szántam. Egy hét és egy nap telt el Viva szülése óta, aludtam is már talán néhány órát, 65. nap is volt… gondoltam, hát akkor gyerünk! Kiana nem tudom mit gondolt, mert a nap egy részében kereste a helyét. Minden boxot, minden zugot, minden sarkot kipróbált – és persze nem tetszett neki egyik sem nagyon.

Legelégedettebb egy emeleti kartondobozzal volt, abban feküdt is egy jó ideig Bella támogatásával, aki cukin követte mindenhová a házban. Gondoltam is, hogy tuti itt fog szülni. Azt már előre eldöntöttem, hogy ott szül majd, ahol szeretne, nem akartam, nem is mertem beleavatkozni a dolgok folyásába.

Kiana végül lefeküdt a nappaliba egy cicafekhelyre, és néhány kiscica kíséretében ott aludt, vagy csak feküdt, látszólag pihent, valójában tudtam, hogy mindez már igazából a szülés része. Azon része, ami tarthat még bármeddig, akár holnapig is.

Így aztán csendesen tettem a dolgom és időnként rápillantottam. Az egyik ilyen pillantásnál vettem észre, hogy Kiana nem mozdul, a szeme csukva, ugyanabban a helyzetben fekszik, mellette néhány kiscica – és közben fájásai vannak. Végtelenül elvarázsol a szülés ezen módon való elindulása, amikor nem nyűglődik, nem rohangál, nem nyávog, nem csinál semmilyen parádét, egész egyszerűen átadja magát egy sokkal ősibb törvényszerűségnek. És ez a legtöbb amit tehet, ez a legjobb, és leginkább záloga a biztonságos, nyugodt és gyors szülésnek. Nem mozdítottam el onnét, nem vittem ki a boxba, mégcsak abba sem, ami pár méterre volt – ha így akarta, legyen így. Jobb ebbe nem beleszólni (azt hiszem, főleg azóta Joanna szülése után – ezt már mindig így fogom csinálni.)

Gyorsan kitessékeltem a szobába és a kennelbe néhány felnőttet és picit, bár látszólag Kianát nem zavarta senki egyelőre. Gyorsan kezet mostam a mosogatónál, közben átgondoltam, mit kellene behoznom a szülőszobából. Összeszedtem a dolgokat, néhány tiszta törölközőt hoztam a fürdőből, újra kezet mostam és Kiana mellé ültem a földre. Még épp időben ahhoz, hogy nehogy lemaradjak az elsőszülött érkezéséről. Kiana egyszerűen hihetetlen ügyesen, gyorsan és gond nélkül hozta világra az apró kis sötét színű norvég erdeit. Csodásan ellátta, az apróság már indult volna szopizni. Gyorsan  megszületett a méhlepény is, Kiana elrágta a köldökzsinórt , majd lefeküdt pihenni.

Csak néhány perc telt el, amikor újabb fájások jöttek, és megérkezett az idei első vörös színű norvég erdei kiscica. Tavaly óta vártam már rá – az akkori vörösek is csodaszépek voltak, örültem, hogy újra lesz vörös pici a háznál.

Szinte még el sem fordultam, hogy felírjam az érkezés adatait, amikor Kiana újra tolt, és megérkezett a hármas számú is, aki Kiana kiköpött másának tűnt. Ügyesek voltak, erősek, szépek és elég nagynak tűntek. Végtelenül boldog voltam, hogy ilyen szépen megy minden, persze tudtam, hogy még ki tudja mennyi van hátra, hiszen Kianának nagy hasa volt, legalább öt picire gondoltam. Ez az apróság is alapos tisztogatást kapott, a lepényt Kiana megette, majd kicsit eldőlt, lehunyta a szemét és vártunk.

Itt gyorsan készítettem egy kávét, és csak néztem a csodát, ami minden egyes alkalommal elvarázsol, bárhány szülést láttam is. Mindegyik más, mindegyik új, mindegyik izgalmas – mindegyik egy valóságos és megismételhetetlen csoda.

Kiana aztán újra tolni kezdett, és fantasztikus könnyedséggel születt meg a negyedik apró, aki szintén úgy tűnt, Kianára hasonlít, bár nem tudtam eldönteni, hogy a vörös foltok a hátán a bunda színe vagy csak a vértől látom vörösnek. Majd kiderül, gondoltam, és figyeltem ahogy Kiana fáradhatatlanul, büszkén végzi az ősidők óta belé kódolt dolgát, életet ad és gondoz, és figyel, és szeret.

Sokat nem volt időm elmélkedni, mert máris érkezett az ötödik apróság, és igen, egy újabb vörös fiúcska látott napvilágot. Annyira hálás voltam, hogy ilyen szépen halad a szülés, és hogy nappal van, minden egyszerűbb így – bár nyilván ilyenkor ébren töltött éjszaka jön, de akkor is könnyebb, mintha a szülés éjjel zajlana. Bár… annak is van egy különleges hangulata, valójában mindegyiket szeretem. Nem is az időpont a lényeges, hanem, hogy minden rendben menjen, egészségesek legyenek az újonnan érkezők és a mama is. Ennyi az összes kívánságom általában, minden más csak hab a tortán.

Közben Szabi készülődni kezdett, mert Nayelinek hétre volt időpontja ultrahangra az első szűrések miatt. Tudtam, hogy nem fogok tudni velük menni, de ők nagyon ügyesen abszolválnak ketten is egy ilyet, és ott már Eszter is ott van, segít megfogni, míg az erre hivatott ultrahangos szakember elvégzi a vizsgálatokat. Ilyenkor a cica veséjét és szívét vizsgálják, ami nem olyan kellemes, márcsak azért sem, mert nem egy kényelmes pózban kell kifeszíteni a cicát hozzá, és elég sokáig is tart. Szabiék elindultak, újra csend lett és nyugalom, és ezzel a lendülettel meg is született a hatodik apróság, akiről csak azt láttam, hogy sötét a színe és nincs benne fehér.

Kiana elégedetten és büszkén feküdt, a hat pici szopott  – tiszta idill… Úgy éreztem nem lesz több kiscica. Olyan gyorsan zajlott le a szülés, hogy az elsőnek születettek éppcsak száradni kezdtek, és kezdett a színük jobban látszani. Ekkor láttam, hogy több apró kis norvég erdei is kék színű, hihetetlen változatos dizájnú csapat érkezett a Nordic Verdenbe. Boldog voltam, és igazán nagy kő esett le a szívemről, hogy Kiana első szülése ilyen fantasztikusan ment. Minden várakozásomat felülmúlta. Még soha nem született meg nálunk 6 kiscica ennyire gyorsan. Voltak már könnyű és gyors szülések, sőt, többségében  azok voltak, de hogy egy óra húsz perc alatt szülessen hat apró kis norvég erdei, ez eddig nem fordult elő.

Kiana persze fáradt volt, egy ilyen intenzív szülés nagyon kimerítő. Ivott és evett kicsit a felkínált tálakból, aztán csak feküdt elégedetten és pihent. Erre az idilli látványra ért vissza Szabi Nayelivel, és Panka is megérkezett. Még jó két-három órát ültem mellettük, figyeltem a piciket, Kianát, nézegettem a színeket, megmértem a babákat. Jöttek viszont az esti feladatok, így óvatosan és halkan csináltam mindent, hogy ne nagyon zavarjam Kianát a pihenésben, de igazából nem érdekelte nagyon semmi. Fáradt lettem, mire végeztem, maga az izgalom is lefárasztja az embert, a készenlét, az, hogy nem tudom mi fog történni a következő pillanatban, percben, órában…

Ideje volt Kianát kiköltöztetni a szülőszobába. Óvatosan összeszedtem a piciket egy puha cica fekhelybe, és kimentem velük. Tudtam, hogy Kiana úgyis utánam fog jönni. Betettem őket a boxba, az újdonsült anyuka szépen melléjük feküdt, és mintha mi sem történt volna etette tovább a piciket. Azt viszont már nem szerette, ha elmentem onnét, akkor ő is felkelt, jött utánam – a picik ilyenkor csüngnek a cicin, és a mama húzza magával őket, potyognak erre-arra, amitől aztán persze ideges lesz. Így gyorsan összeszedtem néhány dolgot, és kiköltöztem éjszakára – már ami még vissza volt belőle, hiszen eleve a szülés öt óra után indult, így már bőven a hajnal közeledett.

Igazából megszoktam, hogy az első pár éjszakám a szülés után alvásilag kuka, de maga a látvány, és az érzés kárpótol az ébren töltött éjszakákért. Általában az első éjszakák után egyre nyugodtabb nappalok és éjjelek következnek, ha nem zavarja meg semmi és senki az anyát (nem jönnek vendégek, nincsenek zavaró hangok, nincs túl meleg, nincs túl sok pici, nem fáj semmi…). Ilyenkor 2-3 hétig nem sok teendő van az aprókkal, a munka lényegi része utána jön.

Ha egyszerre több kismama van, hasonló korú picikkel, akkor rendszerint előbb-utóbb összeköltöztetjük a mamákat, akik közösen gondozzák együtt az egyesített csapatot eztán. Mivel tudtam, hogy közeleg a Gazdi találkozónk, és hogy a mosdó miatt be fognak jönni a vendégek a házba, így gondoltam, hogy összeköltöztetem Kiana és Viva babáit. Kiana viszont nyugtalan lett, kereste a piciket a régi helyükön, ezért folyton ki akart jönni a szobából, és így Vivára maradt a 11 pici – ami nem túl jó. Visszacsináltam az egészet.

Amikor egy hét múlva újra próbáltam, akkor már remekül működött minden. Ilyenkor a picik úgy nőnek fel, hogy a két mama nem tesz különbséget, ugyanúgy gondozzák egymás kölykeit. Igazán színes, vidám norvég erdei cicakupacot alkottak így együtt, öröm volt rájuk nézni. Csupa egészséges, dundi, mókás banda… Szeretem ezeket az időszakokat.

Ami utána jött, azt már nem – de ez egy másik történet. Kiana fantasztikusan jó anyuka, büszke vagyok rá, nagyon jól ment vele minden így elsőre, ráadásul a picik is csodaszépek, és végtelenül kedvesek is. Kívánni sem lehetne többet-jobbat.

Köszönöm, hogy szeretitek ezeket az apró kis norvég erdeiket, sőt a nagyokat is. Köszönöm a sok kedves-vidám kommentet – mégha nem is tudok rá válaszolni, mindig elolvasok mindent.

Ölelés Nektek! Tartsatok ki, mindjárt vége a melegnek. (Na jó, lehet, hogy a meleg csak engem zavar. 🙂 )

Virág