Fura dolog ez az élet nevű dolog. Mindenki máshogy éli meg. Aki megéli. Akad olyan is, aki nem. Azzal, ugye nincs mit tenni. Vajon aki megéli, aki szépnek látja, ő többet él ugyanannyi idő alatt? Bízom benne, hogy igen. Néhány napja elveszítettünk valakit, aki ilyen volt. Valakit, akit annyian szerettek, tiszteltek és aki sokunknak volt példa fiatal kora ellenére. Azért, ahogy tette amit tett. Odafigyelőn, kötelességtudón, segítőkészen, kedvesen. Azért, mert mindig mosolygott. Mindig valami különleges derű lengte körül. Mindig nevetés bujkált a meleg tekintetű szemében. Nehéz elhinni, hogy valaki, aki ennyire jó, egyik pillanatról a másikra többet nem látható, nem hallható, nem érezhető. Sosem gondoltam volna, hogy többet nem találkozunk. De szerencsére nem tűnik el teljesen, hiszen benne él azokban, akiket tőle, tőlük kaptunk olyan sokan. Kedves A! Köszönjük Milot, örökké hálásak leszünk érte! Tudjuk, hogy figyelni fogtok ránk fentről. <3